Nos...hát eddigi lázadásaimmal kezdek felhagyni,mivel sajnos nem tudok rajta változtatni és 3 év alatt mindez el is juttott az agyamig:). Élem az életem mindenbe keresve a jót a "pillanatot" pont ugy mint azelőtt ,sőt itt sokkal nehezebb ezért annál értékesebb :). Ilyen a virágzó fák szirhait megérinteni anélkül,h valaki hülyének nézzen és ilyen megtalálni egy csendes utcát a közeledben ami az otthonodra emlékeztet és hihetetlenül lenyugtat és kikapcsol.Ilyen a mérhetetlen öröm,hogy egy gerlepár fészkel pont az ablakod előtt.:) Na de az emberekben nem nagyon tudsz olyat találni aki "kincs" :) de ezt inkább hadjuk is. Igyekszem tullépni minden számomra megbotrányoztató dolgon és elfogadni,h ilyen is van. Akármit is dob elém a sors már nem érdekel,ha olyanom van visszavágok ha még van "hely" nyelek. Csatlakoztam az átlaghoz!(persze csak nagyvonalakban). Beáltam a háziasszonyok és a "fogyokúra" mániás shopingolósok sorába,amit még pár évig szerettem volna eltolni és egyedinek lenni :).Megcsináltam az ötnapos tisztítókurát,cipőket táskákat vásároltam,most pedig a sütisütögetésre készülök. De kétség nem fér hozzá élvezem,mert itt ez töltheti ki az életem. Szeretek örömet okozni a sütieimmel,ételeimmel és naná h szeretek öltözködni és figyelek,h akkor menjek utcára mikor a legkevesebb ember mászkál odakint :).Itthonrol is símán lelépek,ha elegem van őnagyságából és nagyon szépen kitudom kapcsolni a külvilágot ha kell. Szóval alkalmazkodtam a körülményekhez és keresem a kalandokat,h ne legyen uncsi az életem...:)

De az optimizmus maradt! :D