Megállt az idő mióta elment... egy darabot elvitt belőlem és nem kaptam még vissza,és már nem is tudom,h visszakaphatom e egyáltalán. Próbáltam elfeledni nem ment, mert nem hagyta, aztán próbáltam tovább lépni nem ment, mert nem olyan mint vele, próbáltam örülni az egyedüllétemnek,de rájöttem nem így vagyok teljesen boldog. És bár boldogabb vagyok mint mással ,egyedül szeretek lenni, de mégis úgy érzem,mintha vminek még bennem kéne lenni, de nincs. Olyan mint egy puzzle darab hiányozna a lelkemből. Mindezt egy olyan ember váltotta ki belőlem akiről kevesen tudják h jó ember, és nagyon ritka,de a magas egoja miatt mindezt szuperül el tudja rejteni mások elöl. És innentől kezdve senki nem érti meg ezt. Mindenki úgy gondolja várok rá,de ez nem igaz, inkább úgy mondanám,h azt várom,h a sors mit hoz ki ebből. Miért találkoztunk ha aztán elveszi tőlem és ilyen mély nyomot hagyott bennem? És miért van az,h nem hagyja h tovább lépjek és h elfelejtsem,mert belekerültem egy mókuskerékbe amiből már nem tudok kimászni. Mindennél jobban szeretném tudni,h ő mit érez ,ő mit gondol, és kezdek belefáradni a tettei és a szavai ellentéteibe és elemezgetésébe. Próbálom lazán kezelni a dolgot. De ugyanakkor úgy érzem szemben úszok az árral és kitártok ,de a célt nem látom és nem is hiszem.

Fáradok de elengedni nem merem mert tudom,h újra jön, és ha én ezen túlteszem magam nem bírok ki több fájdalmat! Vagy az túlságosan fájna és félek,h még egyszer ennyire kikészüljek,mint amikor elment és megállt az idő...