„Nincs nagyobb kockázat, mint az őszinteség. A hazugság a puhatestűek mészváza: tartást ad, gerincet pótol.”

Egyre kevésbé ismert fogalom, és milyen felháborító is tud lenni a hazugnak ha az igazság és az őszinteség nyer…Őszintének lenni sokszor nagyon nehéz…

            Ha a szívünkben rejtőző , mélyen lapuló és számunkra oly fontos és intim kincset akarjuk szavakba önteni elakad a szavunk…a legfontosabb és sorsfordító pillanataink vesznek el azért mert képtelenek vagyunk őszinték lenni…kiadni, feltárni, meztelen lenni, …kimondani azt amivel a másiknak és nekünk is kinyílna a világ, repülhetne a lelkünk és ha nem is örökké, de egy időre a világ legboldogabb emberei lehetnénk…de nem…marad az állarc, marad a taktika, a szenvedés, a csalódottság, a magány és a büszkeség, és egy titok mélyen a szívünkben.

           Ha pedig akkor kell őszintének lennünk amikor bevalljuk hibáinkat, elismerjük tetteinket, hát szerintem embernek  az a legnehezebb…beismerni hibáztunk! Főleg ha szándékosan, mert legyen az  lustaság, más fontosabbnak bizonyult, vagy egyszerűen csak kifogás nélkül puszta önzőségből ártottunk másoknak…és amikor jön a szembesítés…Az ember azonnali reakciója: menteni a bőrét, bebizonyítani ártatlanságát, holott tudja  jól, hogy hibázott…Kimondani azt, hogy igazad van elismerem, többet nem fordul elő, főleg egy büszke embernek, elég kemény feladat! Nekem is az volt, míg meg nem éreztem a megkönnyebbülést…fair voltam…hibáztam! Megértem a vádakat, a te szemszögedből, a helyedben én is így reagálnék, és én is ezt a választ várnám el. Nem azt hogy hülyének nézz, kikérd magadnak, felháborodj és elszaladj, mert akkor ott marad veled a lelkiismeret igen hangos kínzó szava….igazságtalan voltam, és önző…

Én mondom őszintének lenni a világ legnehezebb dolga, de úgy gondolom jutalom jár érte a sorstól….olyan jutalom amit alattomos módon nem lehet kiharcolni, vagy megszerezni…